Debrecen kárpótlást kaphat államosított kórházáért
A cívisváros 880 millió forintra számíthat – Veresegyház 524 millióra tartana igényt
Egyelőre egyedüli városként Debrecen számíthat arra, hogy az önkormányzati kórházának államosítása után kárpótlást kap az államtól, mégpedig nem is keveset: 880 millió forintot. A Világgazdaság információi szerint Debrecen fideszes polgármestere, Kósa Lajos utolsó pillanatban előterjesztett módosító javaslatára kártalanítás illeti meg az önkormányzatot, ha az elmúlt öt évben ellenérték fejében szerzett részesedést a kórház gazdasági társaságában.
Az egészségügyi államtitkárság meg is erősítette, hogy miután Debrecen 2009-ben és 2010-ben a fenti összegért szerzett részesedést, jogosult a kártérítésre. Az állam több mint 70 intézményt vett át május 1-jén országszerte.
Az önkormányzatok közül számos akad, amely komoly összegeket invesztált a kórházakba, de többségében ez öt évnél régebben történt. Veresegyház is közéjük tartozik, ám nem mondott le arról, hogy százmilliós kárpótlást kap az államtól, a debreceni példától függetlenül.
„Egymilliárd forintot ér a Misszió egészségügyi központunk, a város 524 millió forintra tartana igényt, összességében ennyit invesztáltunk a beruházásba" - mondta a Blikknek Pásztor Béla, Veresegyház polgármestere, aki - bár eddig hiába jelezték kifogásaikat -, még mindig reménykedik abban, hogy Veresegyház is megkapja az államtól a kárpótlást.
Forrás: Blikk - Világgazdaság