Nem kapnak tiszteletdíjat az esztergomi képviselők
Esztergom költségvetésének egymilliárd forintos hiánya miatt júliustól Tétényi Éva független polgármester felfüggesztette a képviselők tiszteletdíjának kifizetését - közölte a városháza sajtófőnöke. Váczy H. István elmondta, az összeg fejenként csaknem 100 ezer forint, ez havonta mintegy 1,5 millió forintot jelent a város büdzséjében.A polgármester intézkedését önkényesnek nevezte Steindl Balázs, a testület többségét adó Fidesz-frakció vezetője. A képviselő közölte: a július 5-i testületi ülésen erről a döntésről a polgármester nem szavaztatta meg a képviselőket. Az egyeztetés elmaradása mellett az is sajnálatos, hogy több képviselő is olyan helyzetben van, hogy a tiszteletdíj az egyetlen jövedelme - tette hozzá.
Esztergom költségvetésében azért van 1,1 milliárd forintos hiány, mert az állam az esztergomi önkormányzattól inkasszóval leemeli az általa tavaly decemberben átvett intézmények működtetési költségét.
Tétényi Éva azt mondta: a városi intézményeknek átutalták a negyedéves finanszírozáshoz szükséges összeget, számításai szerint segélyeket még egy hónapig tudnak fizetni, utána azonban elfogy a város pénze. Hozzátette, hogy a finanszírozási kérdésekről a jövő héten tárgyal a Belügyminisztériummal.
Forrás: MTI