Segítség esélyegyenlőségi programok elkészítéséhez
A hazai és uniós pályázatokon való indulás egyik feltétele lesz a települések esélyegyenlőségi programjának megléte. A programok elkészítéséhez az önkormányzatok 2013. július 1-ig kaptak haladékot. A korábbi előírásokhoz képest új elem, hogy a szakmailag is megfelelő esélyegyenlőségi program elkészítéséhez ingyenes segítséget nyújt egy esélyegyenlőségi mentorhálózat felállításával a Türr István Képző és Kutató Intézet (TKKI), az Emberi Erőforrások Minisztériuma háttérintézménye.
Az egyenlő bánásmódról és az esélyegyenlőség előmozdításáról szóló törvény alapján az önkormányzatoknak 5 évre szóló helyi esélyegyenlőségi programot fogadnak el, s pályázati támogatásban csak akkor részesülhetnek, ha rendelkeznek a törvénynek megfelelő, hatályos esélyegyenlőségi programmal.
A törvényben korábban szereplő 2012. november 1-jei időpont módosítása azért vált szükségessé, mert az esélyegyenlőségi célcsoportokat leginkább érintő közszolgáltatások körében (például közoktatás, egészségügy) folyamatban lévő fenntartóváltások miatt változik az önkormányzatok feladatköre, amely befolyásolja a hosszú távú (öt éves) intézkedési terv megalkotását, az esélyegyenlőségi program céljainak, valamint az azok elérését szolgáló intézkedések meghatározását. Így - figyelembe véve az önkormányzatok kérését - a törvény most megjelent módosításában már 2013. július 1-je szerepel új határidőként.
A helyi esélyegyenlőségi programot a települési önkormányzat kijelölt köztisztviselői vagy közalkalmazottai készítik el, és vizsgálják felül. A program elkészítéséhez és felülvizsgálatához most első alkalommal az önkormányzatok térítésmentes szakértői segítséget és felkészítő képzést vehetnek majd igénybe, amelyet a TKKI nyújt számukra az esélyegyenlőségi mentorhálózatán keresztül. A képzések előre láthatóan idén ősszel indulnak és több lépcsőben valósulnak meg.
A helyi esélyegyenlőségi programban az önkormányzatok helyzetelemzést készítenek a hátrányos helyzetű társadalmi csoportok szociális, oktatási, foglalkoztatási, egészségügyi, és lakhatási helyzetéről, és intézkedési tervet alkotnak a problémák komplex kezelésére. Az önkormányzatok egységes elvek mentén készítik el az esélyegyenlőségi programjaikat, hogy országos szinten is nyomon követhető legyen az esélyegyenlőségi célcsoportok (mélyszegénységben élők - romák egységes elvek, gyerekek, idősek, nők, fogyatékossággal élők) helyzetének változása és az esélyegyenlőséget célzó intézkedések. Az önkormányzatok közzéteszik esélyegyenlőségi programjaikat, és soron kívül megküldik a TKKI részére. Az intézet valamennyi esélyegyenlőségi programot megjelenteti a honlapján.
Az esélyegyenlőségi programokkal és a TKKI szolgáltatásaival kapcsolatos további információk hamarosan elérhetők a http://www.tkki.hu/ honlapon a Programok/ Esélyegyenlőség menüpont alatt - tájékoztat az Emberi Erőforrások Minisztériuma Társadalmi felzárkózásért Felelős Államtitkársága.