A kisebb települések iskoláit venné majd át az állam
A kormány döntése értelmében a háromezernél magasabb lélekszámú önkormányzatok fő szabályként maguk működtethetik a jövőben iskoláikat, míg a létszámhatárt el nem érő kistelepülések intézményeiről az állam gondoskodna - írja a Magyar Nemzet. A lap információi szerint ettől szabálytól mindkét kategória esetében el lehet térni: a háromezer fő feletti települések lemondhatnak a feladatról, míg az e lélekszám alattiak önként vállalhatják azt.
Jövő év januárjától a háromezer fő alatti települések iskoláit az állam működteti majd, míg a háromezer fő feletti települések oktatási intézményei önkormányzati kézben maradnak. A Magyar Nemzet információi szerint arról is döntöttek, hogy ettől a fő szabálytól mindkét kategória esetében el lehet térni, vagyis a működtetés jogáról lemondhatnak a háromezer főnél magasabb lélekszámú települések önkormányzatai, az annál kisebb települések pedig kérhetik, hogy ellássák ezt a feladatot.
A feladatmegosztás a jövő évtől egyébként úgy fog kinézni, hogy a tanügyigazgatás, a szakmai vezetés és a bérgazdálkodás minden oktatási intézmény esetében állami feladat lesz, az ingó és ingatlan vagyon fenntartása, illetve karbantartása pedig az önkormányzatoké, ha már vállalják a feladatot. Az állami irányítást a kormány az eddigi anyagi alapú diszkrimináció miatt tartja szükségesnek: a gazdagabb települések diákjai többlethez juthattak, míg a szegény önkormányzatok még a minimumot sem tudták megadni az iskoláknak.
Forrás: Magyar Nemzet