Új P+R és B+R parkolók a gödöllői vasútállomáson
Az önkormányzat igyekszik minél jobban bevonni a kerékpárosokat is a városi közlekedésbe
Ünnepélyes keretek között adták át a MÁV Zrt. és Gödöllő önkormányzata közös fejlesztéseként kialakított P+R és B+R parkolót. A 130 millió forint összköltségű projekt kilencven százalékos EU-s támogatással valósult meg. A június 26-i átadáson Gémesi György elmondta, a projekt jól illeszkedik a város „Legyen Gödöllő kerékpárosbarát város!" programjához, amelynek célja, hogy minél jobban bevonják a kerékpárosokat a városi közlekedésbe.
Gémesi György polgármester, alkalomhoz illően, kerékpáron érkezik az átadó ünnepségre
Dr. Gémesi György, Gödöllő polgármestere, Pál László, a MÁV Zrt. vezérigazgató-helyettese, Szórád Róbert a MÁV-Start Zrt. vezérigazgató-helyettese, és Várszegi Zoltán a MÁV Zrt. ingatlangazdálkodási igazgatója közösen adta át a gödöllői vasútállomás új létesítményét, ahol 124 gépkocsi és 104 kerékpár elhelyezésére van lehetőség. A korábban kihasználatlan 3700 négyzetméternyi területen 1800 négyzetméteren zöldfelületet alakítottak ki, kiépítették a közvilágítást, és térfigyelő kamerák gondoskodnak a biztonságról.
A B+R kerékpártároló 243 négyzetméter alapterületű, régi, használaton kívüli raktárépület átépítésével jött létre. Ugyanitt hamarosan helyet kap egy pihenő-teakonyha-mosdó egység is. Az állomás környezete a beruházásnak köszönhetően rendezettebb lett, méltó a terület mellett lévő, a múlt évben felújított Királyi Váró épületéhez.
Az átadáson Gémesi György elmondta, a projekt jól illeszkedik a város „Legyen Gödöllő kerékpárosbarát város!" programjához, amelynek célja, hogy minél jobban bevonják a kerékpárosokat a városi közlekedésbe.
Kiemelte, ez a második eredményes projekt, amit Gödöllő és a MÁV közösen valósított meg. A jó együttműködés tovább folytatódhat, tervezik ugyanis az új vasútállomás és HÉV végállomás, valamint új közúti felüljárók építését, amik az Isaszegi úti és a Köztársaság úti szintbeli vasúti kereszteződéseket váltják majd ki.
Gödöllőn olyan közösségi közlekedés alapját sikerült megteremteni, ami az egész országban mintaértékű - jelentette ki Pál László vezérigazgató-helyettes, aki az elővárosi közlekedés egyik legfontosabb pontjának nevezte Gödöllőt. Mint mondta, az ilyen fejlesztések nem csak a közösségi közlekedési szempontjából jelentősek, hanem kiváló lehetőséget nyújtanak a vagyonvédelemre és hasznosításra is. A vezérigazgató-helyettes nem csak a beruházást, hanem a MÁV és Gödöllő közötti együttműködést is példaértékűnek nevezte.
A hivatalos átadást követően a létesítményt ősszel, az iskolaidőszakra nyitják meg az utazóközönség előtt.
A beruházás Gödöllő Város Önkormányzata és a MÁV Zrt. együttműködésében, az EU Közép-magyarországi Operatív Program keretében, az Európai Regionális Fejlesztési Alap (ERFA) társfinanszírozásával valósult meg - tudósít a godollo.hu.