Tizenhatan kaptak idén díszpolgári címet Budapesten
Átadták a főváros díszpolgári címeit július 19-én a Fővárosi Közgyűlés ünnepi ülésén. Az idén tizenhat személyiségnek ítélték oda az elismerő címet. A szabadság napja alkalmából tartott ünnepségen Tarlós István főpolgármester beszédében megemlékezett arról, hogy 1991. június 19-én hagyta el Magyarországot az utolsó szovjet katona.A főpolgármester hozzátette, azóta felnőtt egy nemzedék, a szerencsésebbek számára nem megélt történelem a kommunizmus, de sokaknak megélt emlék, beidegződött eszme.
Antall József volt miniszterelnök szavaira utalva megjegyezte: az volt a szabadság fordulópontja, amikor nehéz hónapok jöttek, de megérte.
Tarlós István azt mondta, „olyan országban, olyan városban élhetünk, ahol érték a hit, az emberi erőfeszítés, az elkötelezett munka, érték az önfeláldozás, a közösség tisztelete, a többség érdeke". A városvezető fontosnak nevezte, hogy legyenek olyan példaképek, életpályák, amelyek megmutatják az igazi értéket, akik „nem olcsó, bulvár reklámfogásból lesznek ideiglenesen a haza nagyjai", hanem tetteik, eredményeik által. Szükségesnek tartja, hogy ne „azok a talmi, giccses, testi és alacsony nívójú művészi teljesítmények kapjanak rivaldafényt, amelyek manapság olykor megjelennek némely kereskedelmi csatornán vagy az újságban" - hangoztatta.
A főpolgármester elengedhetetlennek nevezte, hogy a felnövekvő nemzedék „ne az értékek nélküli, napnak élő, állítólagos liberális értékrendű szabadság világában nőjön fel", hanem egy olyan országban, ahol becsülete van a kitartó munkának, a szorgalomnak, a szellemi és a lelki értékeknek. „Az elmúlt 21 esztendő alatt éltünk át értékválsággal vagy hamis értékkel kijelölt éveket is, amikor csak az elvhűséget méltatták, vagy éppen az erkölcsi eltévelyedést emelték ki követendő példának" - fogalmazott Tarlós István, aki annak a reményének adott hangot, hogy ez az időszak nem vitt végbe a lelkekben helyrehozhatatlan rombolást.
Az idén tizenhatan részesültek díszpolgári címben: Balázs György okleveles mérnök, professor emeritus, a műszaki tudomány doktora; Bara Margit Kossuth-díjas színművész, Bertalan Tivadar festő, grafikus, díszlettervező, Bolberitz Pál Széchenyi-díjas római katolikus pap, filozófus, egyetemi tanár, Frenreisz Károly rockzenész, zeneszerző, az LGT alapító tagja, Göröcs János válogatott labdarúgó, edző, Jókai Anna Kossuth-díjas író, költő, Koltai Lajos Kossuth- és Balázs Béla-díjas operatőr, Kubik Anna Kossuth-díjas színművész, Mága Zoltán hegedűművész, Máthé Erzsi, a nemzet színésze, Pitti Katalin Liszt Ferenc-díjas operaénekes, Ránky Mátyásné Németh Angéla olimpiai bajnok gerelyhajító, Sótonyi Péter, a Semmelweis Egyetem Igazságügyi és Biztosítás-orvostani Intézetének volt igazgatója, egyetemi tanár, Zsíros Tibor mesteredző, az 1955-ös kosárlabda-aranycsapat tagja, valamint - posztumusz - Teller Ede atomfizikus.
Forrás: budapest.hu