A tudományok fejlődése felgyorsult és soha meg nem szűnő. Ez vonatkozik az orvostudományra és a műszaki tudományokra is. A tudományos eredményekhez folyamatosan alkalmazkodni kell a gyógyító-megelőző egészségügyi ellátás szervezőinek. Nem „reformra", hanem folyamatos fejlesztésre van szüksége a magyar egészségügynek, amelynek során a legaktuálisabb diszfunkcionális problémák korrekcióira is sort kell keríteni. A kiindulás a jelenlegi helyzetből szervezendő meg, hiszen a gyógyító-megelőző ellátás jelenleg is működik és a  fejlesztés közben is működtetést igényel. A „jelenlegi helyzetet" pedig meg kell ismerni, ahhoz, hogy a fejlesztést meg lehessen tervezni. A fejlesztésnek a start-helyzetben már felismerhető aránytalanságok megszűntetését tervezni kell; az esélyegyenlőség lehetőségének biztosítási szándéka miatt.

A magyar egészségügyi ellátás jobbítása elképzelhető programjának az első lépése egy Országos Egészségügyi Ellátási Térkép elkészítése kell, hogy legyen. Az ellátási térképnek pontosan kell ábrázolni az egészségügyi ellátás intézmény-rendszere minden szolgáltatóját, azok kapacitását, fontosabb technikai lehetőségeit és a megközelítését biztosító közlekedési útvonalakat. Ezután lehet megtervezni a fejlesztés ütemezését, prioritásait és gazdasági számításait.

Térkép és vízió

Az ellátási térképpel egyidejűleg kell megfogalmazni az egészségügyi ellátási rendszer „jövőképét" (vízióját),  amely irányt mutat a fejlesztési lépések megtételéhez. Minden intézkedésnek a jövőkép megvalósításának a céljait kell szolgálnia. A jövőképet hozzáértő szakmai grémiumnak kell megfogalmazni, amely annak idő multával szükségessé váló korrekcióját is  elvégzi.   

A jövőkép megfogalmazása, valamint a fejlesztés feladatainak meghatározása „rendszerszemléletet" igényel. Ez azért elengedhetetlen, mert a rendszerek (így az egészségügyi ellátás intézményrendszere) olyan elemek és alrendszerek halmazaiból épülnek fel, amelyek a rendszeren belül a főcélért működnek együtt. A rendszerszemléletű gondolkodás a teljes rendszerekről és azok területén az alkotóelemektől való gondolkodás módszere. Így egyértelmű, hogy a részfeladatok (például az alapellátás vagy a járóbeteg-szakellátás) mindig, csak az egész rendszer céljainak együttes figyelembevételével fogalmazhatók meg.

A legfontosabb cél

Először mindenekelőtt az egész rendszert meghatározó fő célkitűzést kell felvázolni, s csak azután lehet definiálni az alrendszerek - például a kistérségi egészségügyi hálózatok - feladatait, illetve szervezési teendőit.

Mivel az egészségügyi ellátórendszer célszemélye és főszereplője az ember, a célok megfogalmazása is a lakosság életminőségének javításában határozható meg. Az Egészségügyi Világszervezet (WHO) 1998-as  közgyűlése nyilatkozatot fogalmazott meg az egészségügyről. Eszerint az elérhető legjobb egészségi állapot egyike az alapvető emberi  jogoknak. A lakosság egészségi állapotának és jólétének javítása a gazdasági és társadalmi fejlődés alapvető célja, ugyanakkor elismert tény, hogy a lakosság jó egészségi állapota a társadalmi-gazdasági fejlődés egyik alapfeltétele.

A célok elérésének két fő útja van:

- Az egyes állampolgárok egészségének védelme és fejlesztése egész életük során.

- A legfőbb betegségek, sérülések, halálozások gyakoriságának csökkentése és az ezekkel járó szenvedés mérséklése.

A fejlődés fékje a forráshiány

A tudományos-technikai forradalom látványos eredményei a forráshiányos gazdaság korlátozó mechanizmusai miatt csak részlegesen hasznosíthatók. Az elméletileg elérhető minőség és a korlátok adta gyakorlati színvonal között világszerte nagy szakadék tátong. Ezért az  egészségügyért felelős elit védekezési mechanizmus kibontakoztatásán kényszerül munkálkodni; illetve rendszerszervezéssel és a minőség viszonylagos egzaktságának biztosításával tud védekezni az extramedikális korlátozó gazdasági mechanizmusokkal szemben.

A világgazdasági hatások egyszerre érintik az egészségügyi gyógyító-megelőző rendszer egészét, ezért a fejlesztés tervei mindig az egész rendszert kell, hogy kezeljék. A tervezés alapja az a feltevés, hogy a jelenben végrehajtott váltózásokkal a jövő kedvezően befolyásolható. Ezért gazdaságilag nehéz időszakban sem szabad felhagyni a fejlesztésekkel. Amíg a jövőbeni történések előkészítése zajlik, a jelenben végbemenő változások kezelése sem szünetelhet. A „tervezés" megelőzi a cselekvést, tehát „előrehozott döntéshozatal".

Összehangolt fejlesztési stratégia

Megfelelő egészségügyi fejlesztési stratégia csak akkor lehet hatékony, ha szervesen illeszkedik a más, nagy ellátási rendszerek fejlesztési tevékenységéhez is. A lakosság egészségi állapotának és életminőségének javítása az egészségügyi szektoron túlmutató, a nemzetgazdaság egészére kiterjedő intézkedések egész sorát igényli. Ahhoz, hogy az egészségügyi gyógyító-megelőző ellátás eredményes és megfelelő fejlesztésnek örvendhessen, ki kell alakítani és be kell tartani a koncepcióalkotás, a tervezés és a megvalósítás logikai egymásutánját és feltételrendszerét.

A gyógyító-megelőző szolgáltatások rendszerében a legnagyobb számú orvos-beteg találkozó az alapellátásban, illetve a háziorvosok praxisaiban realizálódik. Az orvostudomány felgyorsult fejlődése az emberi szervezet szerveinek, szervrendszereinek speciális szakmáit hozta létre és drága műszereket állított, főképpen az orvosi diagnosztika szolgálatába. A specialista szakorvosok tevékenységét az alapellátás orvosai járóbeteg-konzíliumok formájában veszik igénybe. A gyakorló orvoslásban ezért egyre nagyobb szerephez jutnak a szakorvosok; de a szakvélemények konzekvenciáit a háziorvos integratív tevékenysége „fordítja le a beteg nyelvére". A specialisták konzíliumi munkája több-személyessé módosította a korábban csak kétszemélyes orvos-beteg viszonyt, de végül a háziorvos tevékenysége biztosítja a beteg számára azt a fontos helyzetet, amely a kétszemélyes, orvos-beteg kapcsolat funkcióját újraformálja.

A telemedicina

Az egészségügyi ellátás fejlesztési tervének kiemelt fontosságú része kell, hogy legyen az alapellátás és a konzíliumi ellátást nyújtó járóbeteg szakellátás fejlesztése. A „lakosságközeli ellátás" ezen összefüggő részeit „kistérségi hálózatba" ajánlatos szervezni, amelyek a korszerű informatika és a tudatosan szervezett együttműködés segítségével szoros kommunikációs és szakmai hálózatba vonhatják egy térség minden egészségügyi dolgozóját. Ez lehetőséget nyújt a szakmai kapcsolatok kiteljesítésére, konzíliumok lebonyolítására és az informatikai rendszer kiépítésére.

Ennek megteremtése a "telemedicina" rendszerének térségi és országos kialakításához kell, hogy vezessen. A telemedicina az orvostudomány specializációjának és az általános technológiai fejlődésének egyik eredménye. A telemedicina  telekommunikáció útján továbbított orvosi információ, amely támogatja a magas minőségű orvosláshoz való hozzáférést és elősegíti a  megelőző orvoslás igénybevételét, a képzést-továbbképzést, valamint kiküszöböli az ellátás felesleges párhuzamosságait.

A lakosságközeli és a fekvőbeteg-ellátás

A lakosságközeli ellátás (alapellátás és a járóbeteg-szakellátás) fejlesztése kiszélesíti és magasabb szintre emeli a lakosság „definitív" egészségügyi ellátását, amely tehermentesíti a fekvőbeteg-ellátás intézményrendszerét. Amikor a lakosságközeli ellátásnak, illetve elemeinek (például a háziorvosi praxisok) fejlesztési feladatait kívánjuk megfogalmazni, mindig a magyar gyógyító-megelőző ellátás célkitűzéseinek figyelembevételével kell eljárni. A célkitűzések elérésére koordináltan szervezett elemek és alrendszerek halmazainak kell együttműködni. A teljes rendszer célkitűzése az a logikai poszt, ahol a fejlesztési feladatok (részfeladatok) megfogalmazását kezdeni kell.

Ennek értelmében a kórházakra háruló, ésszerűtlenül nagy betegellátási teher csökkentését a háziorvosi ellátás szélesítésével, az ellátásra vonatkozó kompetencia-lista meghatározásával, valamint a járóbeteg-szakellátásnak az egészségügy rendszerébe történő újszerű illesztésével indokolt mérsékelni. Ehhez meg kell teremteni a „definitív ellátás" szakmai feltételeit és a műszerezettség, valamint az informatikai lehetőségének megfelelő színvonalát.

A fekvőbeteg-ellátás országos rendszerét, annak struktúráját, együttműködési módszereit, a telematikai rendszerben betöltött feladatait a lakosság-közeli ellátás mennyiségi és minőségi teljesítményéhez kell igazítani. A struktúrát a jövőben a népesség demográfiai helyzete szerint szükséges módosítani. Bizonyos speciális  szakmák fejlesztése esetében az Európai Unió intézményrendszerét, illetve azok együttműködési lehetőségeit is kalkulálni szükséges. (Ilyenek például a szervátültetések, a transzfuziologia, az endoprotetika, a géntechnologia, és a gyógyszerkutatás)

Szakemberképzés és nemzetközi együttműködés

A telemedicinalis együttműködés rendszerének is túl kell terjedni a hazai határokon. A speciális, a klinikai információs rendszerekkel kapcsolatos számítástechnikai szisztémák különleges feladatokat tudnak megoldani. Ide tartoznak például a digitális képfeldolgozási- és kommunikációs rendszerek. Az úgynevezett PACS megoldások (Picture Archiving and Communication Systems) például a képalkotó diagnosztikában nagy adatmennyiségek feldolgozására és továbbítására alkalmazhatók. Technikai tekintetben a kommunikációs szervezet nemcsak a különböző orvosi számítástechnikai rendszernek az integrációját támogatja, hanem lehetővé teszi egy nemzetközi telemedicinális hálózathoz való egységes és technikailag biztos összekötődést is.

Világunk folyamatosan változik és újabb speciális szakemberek képzését teszik szükségessé.  A „változás-menedzsment" nem könnyű feladatokat állít az egészségügyi vezetők és oktató intézményrendszer elé.  Az orvosképzés és a szakorvosképzés mellett a gyógyszerészképzés és más paramedikális szakemberek képzése is folyamatos fejlesztésre szorul. A szakemberképzés fejlesztése nélkül nem képzelhető el a magyar egészségügyi gyógyító-megelőző ellátás fejlesztő jobbítása.

A jövő nagy kihívása az lesz, hogy miként tudunk bánni a gyorsan növekedő információ folyamattal és ismeretanyaggal. Nagy kérdés: hogyan lehet biztosítani, azt hogy a szükséges ismeretek és a megfelelő képességek a rászoruló betegeknek kellő időben és helyen rendelkezésre álljanak. Ahhoz, hogy a jövő egészségügyi ellátórendszerének intézményei, centrumai az orvosi világ fizikai és intellektuális központjai, valamint a gyógyítás nélkülözhetetlen műhelyei lehessenek, nem kampányszerű reformokra, hanem rendszerszemléletre alapozott, átgondolt, folyamatossá tett fejlesztőmunkára szorulnak, ahol jól meggondolt jövőkép megvalósításán lehet munkálkodni.

Dr. Szabadfalvi András

a MÖSZ egészségügyi szakértője