Újabb kihallgatások terézvárosi ingatlanok ügyében
Szakértői vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselők és képviselők 2,3 milliárd forint kárt okoztak
A rendőrség június 2-án megerősítette az MTI Hírcentrumának azt az információját, hogy a BFRK Gazdaságvédelmi Főosztályának nyomozói gyanúsítottként hallgattak ki volt VI. kerület önkormányzati tisztségviselőket és képviselőket. A BRFK közleménye szerint a gazdaságvédelmi nyomozók az elmúlt napokban 13 embert hallgattak ki gyanúsítottként a VI. kerületi önkormányzat tulajdonában levő ingatlanok elidegenítése miatt folytatott nyomozás során.
Az adatgyűjtés, valamint az igazságügyi ingatlanforgalmi szakértői vélemények szerint a volt önkormányzati tisztségviselők és képviselők 2,3 milliárd forint kárt okoztak. Az ügyben többrendbeli, jelentős vagyoni hátrányt okozó hűtlen kezelés megalapozott gyanúja miatt folytat eljárást a rendőrség.
A BRFK emlékeztetett: az érintett ügyben a BRFK Gazdaságvédelmi Főosztálya korábban vádemelési javaslattal élt a Fővárosi Főügyészségen a Budapest VI. kerület, Andrássy út 47. szám alatti ingatlan ügye miatt, ez az eljárás jelenleg már bírósági szakban van.
Mint az MTI is beszámolt róla: ismét gyanúsítottként hallgatta ki Verók István volt VI. kerületi szocialista polgármestert és az akkori önkormányzat teljes szocialista és szabad demokrata frakcióját, valamint három korábbi jegyzőt a Budapesti Rendőr-főkapitányság. Az MR1-Kossuth Rádió Krónika című június 1-jén elhangzott: a gyanú szerint áron alul, versenyeztetés és részben értékbecslés nélkül adtak el három Andrássy úti ingatlant, valamint több önkormányzati tulajdonban lévő tetőtéri lakást.
Forrás: MTI