Program az általános iskolák udvarai parkosítására
Az általános iskoláknak idén újra lehetőségük nyílik zöldebb, élettelibb iskolaudvarok létrehozására a Cetelem Zöldsuli Programmal. A Cetelem és a WWF pályázatára április 20-ig lehet jelentkezni iskolaudvar-zöldítési és parkosítási tervekkel. A zsűrizésben idén Dr. Bálint György kertészmérnök, azaz a közismert Bálint gazda is részt vesz. A szervezők az idei programban a Magyarországon őshonos növényfajták fontosságára is felhívják a figyelmet.
Az idén második alkalommal meghirdetett Cetelem Zöldsuli Program célja, hogy a hazai általános iskolák számára nyújtott támogatás segítségével lehetőség nyíljon udvaraik szépítésére, a zöld terület növelésére, vagyis egy élhetőbb, fenntarthatóbb környezet megteremtésére. A támogatás pályázat útján nyerhető el, melyhez a jelentkező iskoláknak részletes tervet kell beadniuk a kiválasztott terület (udvar, játszótér stb.) zöldítésére.
A pályázat során minden nyertes iskola 500 ezer forintot kap, amelyet az álomudvar megvalósítására használhat fel. A 10 nyertes iskoláról részben internetes közösségi szavazás, részben szakértő zsűri dönt. A pályázatokat Balog Gábor, a Magyar Cetelem Bank szóvivője, a WWF részéről Dr. Gálhidy László erdővédelmi programvezető, valamint a köztiszteletben álló kertészmérnök, Dr. Bálint György, azaz Bálint gazda értékeli.
2012-ben a pályázatban hangsúlyos szerepet kapnak az őshonos fa- és cserjefajok: a szervezők célja, hogy a program során a diákok megismerjék a környezethez jól alkalmazkodó, könnyen nevelhető őshonos hazai fajtákat, gondozásukkal, ápolásukkal erősítve természetszeretetüket, környezet iránti felelősségüket. A pályázatokat a szervezők 2012. április 20-ig várják.
További információ:
https://www.cetelem.hu/zoldsuli
wwf.hu/media/file/wwf_zoldsuli.zip