Ingyen adnak földet konyhakerti művelésre Arnóton
Háztartásonként maximum 700 négyzetméter földet igényelhetnek térítésmentesen konyhakerti növények termesztésére a Borsod-Abaúj-Zemplén megyei Arnóton élők, erről döntött a település képviselőtestülete - tájékoztatta az önkormányzat március 23-án az MTI-t. A helybeliek március 30-ig jelentkezhetnek a földterületért, a beérkezett igények alapján dönt majd a képviselő-testület a használatba adás konkrét feltételeiről.
Az önkormányzati tulajdonban lévő, csaknem öt hektáros úgynevezett pedagógusföldön történő gazdálkodáshoz az önkormányzat csak a területet biztosítja ingyenesen, vetőmagot és gépi eszközöket nem tud adni a műveléshez.
Üveges István polgármester elmondta, hogy a vetőmagvak beszerzésére a Minden gyerek lakjon jól! Alapítványtól kértek, azonban nem kaptak segítséget, mivel a település nem a leghátrányosabb kategóriába tartozik. Ugyanakkor a Miskolci Többcélú Kistérségi Társulás tagjaként a település pályázott két hektáron történő burgonyatermesztésre az önkormányzati konyha számára. Közfoglalkoztatás keretében 22 embert foglalkoztatnának itt - jegyezte meg. Arnót községnek 2500 lakosa van, a felnőttek nagy része állástalan.
Forrás: MTI