Módosulhat a nemzeti vagyonról szóló törvény?
Kósa Lajos korlátozná az állam elővásárlási jogát önkormányzati tulajdon esetében
Módosítaná a nemzeti vagyonról szóló törvényt a Fidesz frakcióvezető-helyettese. Kósa Lajos március 22-én benyújtott önálló indítványa szerint a kisebb területű és értékű önkormányzati ingatlanok esetében a közérdek, illetve a közösségi célra történő hasznosítás elvei nem indokolják az állam elővásárlási jogának biztosítását.
A képviselő indítványa szerint, ha a nemzeti vagyonról szóló törvény minden ingatlanértékesítés esetében elővásárlási jogot biztosít az államnak, akkor néhány négyzetméter telek-kiegészítés értékesítése esetén is ugyanazt a költséges és hosszadalmas eljárást kell lefolytatni, mint egy több 100 millió forint értékű ingatlan esetében.
A képviselői önálló indítvány indoklása szerint a költségek és az eljárás időtartamának csökkentését szolgálná, ha az állam elővásárlási joga önkormányzati tulajdon esetében csak a versenyeztetési eljárással értékesíthető ingatlanok esetében állna fenn.
Forrás: MTI