A közszféra dolgozói fellépnek a klímaváltozás ellen
Középületekkel lehet nevezni a „Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek” energia-megtakarítási versenybe
Magyarországi települések és intézmények is beneveztek már középületeikkel a 2016 márciusa és 2017 februárja között zajló „Spórolunk@kiloWattal - Munkahelyi EnergiaKözösségek” elnevezésű energia-megtakarítási versenybe, amelynek célja, hogy a közszféra dolgozói energiatudatosabban éljenek, és viselkedésük, szokásaik megváltoztatásával csökkenthessék a munkahelyi – valamint igény esetén otthoni – energiafelhasználásukat.
A projektben kilenc EU-s ország 180 középületének legalább 9000 dolgozója méri össze erejét az egyéves verseny alatt, hogy kiderüljön, ki tudja a legtöbb energiát megtakarítani saját előző évi fogyasztásához képest. Magyarország mellett Ausztria, Belgium, Egyesült Királyság, Franciaország, Lettország, Olaszország, Németország és Svédország közszolgái versenyeznek egymással 2016 márciusa és 2017 februárja között.
A magyar partner a projektben a GreenDependent Intézet, amely segít az energiafogyasztási szokások felmérésében és az energia-megtakarítási lehetőségek azonosításában, valamint folyamatos szakmai támogatást ad, képzéseket és workshopokat tart a dolgozók leglelkesebbjeiből formálódó és koordinációt ellátó „EnergiaKözösségek” számára. Továbbá rendszeres megtakarítási tippekkel, stratégiai kézikönyvvel, rendezvények szervezésével és online megtakarítás-figyelő eszközzel, magyar nyelvű honlappal segíti a dolgozók energia-megtakarítási törekvéseit.
A Spórolunk@kiloWattal kampányhoz csatlakozás kiváló lehetőség az érintett település energiahatékonysági, klímavédelmi és egyéb környezetvédelmi céljainak előmozdítására, a köztisztviselők és közalkalmazottak aktív bevonására, tudatosságának növelésére és magas szintű szakmai továbbképzésére, hiszen átfogó képet kap az önkormányzat a versenyben résztvevő épületek energiafogyasztási szokásairól, megtakarítási lehetőségeiről.
A versenybe még jelenleg is be lehet nevezni minden olyan épülettel, amely önkormányzati vagy állami tulajdonban van, vagy az önkormányzat/állam tartós bérlet keretében bérli, és nem volt jelentősebb energiatakarékossági beruházás az elmúlt 1-3 évben, rendelkezésre áll referencia adat erről az időszakról, nem lesz jelentősebb energiatakarékossági beruházás a verseny időszaka alatt sem, valamint az épületet jellemzően – legalább 80%-ban – irodaként használják. A legjobban teljesítő épületek dolgozói értékes nyereményeket kapnak, a nyertes hazai épület három dolgozója pedig ingyen részt vehet a Záró Díjátadó Rendezvényen Brüsszelben 2017 nyarán, és találkozhat, tapasztalatot oszthat meg a további nyolc ország nyertes résztvevőivel.
A programba már benevezett az Alapvető Jogok Biztosának Hivatala, valamint Budapest XII. kerület (Hegyvidék), Budapest XIV. kerület (Zugló), Budapest XIX. kerület (Kispest), Budapest, XX. kerület (Pesterzsébet), Gödöllő, Eger, Kecskemét, Pécel és Szarvas önkormányzata.
A már résztvevő önkormányzatok és intézmények felelős vezetői, szakemberei számára egy programindító munkacsoport találkozót tartott a GreenDependent Intézet 2015. október 27-én az Alapvető Jogok Biztosának Hivatalában. Az eseményt a Spórolunk@kiloWattal projekt fővédnöke, a jövő nemzedékek érdekeinek védelmét ellátó biztos-helyettes, Dr. Szabó Marcel nyitotta meg. Ezt követően a GreenDependent Intézet munkatársai tájékoztatást adtak a 2016 márciusa és 2017 februárja között zajló energiatakarékossági verseny részleteiről.
További információ itt érhető el.
Forrás: GreenDependent Intézet