Főoldal  
 
Hírek
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
2022
2023
2024
Önkormányzatok
Önk. szövetségek
Jogszabályok

 mevakomi

 

vcr

m

civertan_logo_120px.jpg

vkf

blockcity

agrosol

 
glansya

 prosperty

elmuemasz

 mosz

mosz

s tér


europa a polgarokert

solarway

safecross

 
meva


s tér

nrgcar

csfa

eurest

leblanc

 okow

  

 mosz

mosz

mosz  

 /files/stihl.jpg

  /files/viking.jpg

 kas
/files/viking.jpg

/files/pma.jpg

 fsd

fsd

 
/files/nei.jpg
infraset
 
m

flaga
 
 
 
 
 
 
 







































eXTReMe Tracker
  Impresszum   Médiaajánlat    2024. március 28.
Újságcikkekben Weboldalon  
Keresés
Aktuális Hírek

Kik fizetik meg a hatékonyság árát?
A kötelező önkormányzati társulásokról és azok várható anyagi, társadalmi hatásairól

Manapság sok polgármester szenved álmatlanságban, melynek okozója a kétségbeesés, hogyan fogja települése ezt a gazdasági évet kibírni. Az elmúlt hetekben több helyen lehetett arról olvasni, hogy az önkormányzatok végveszélyben vannak, az Állami Számvevőszék szerint közel kétezer település áll a csőd szélén, de van, amelyik már csődbe is jutott. A pénzügyi és az önkormányzati tárca munkatársai ahelyett, hogy a válság megoldásán dolgoznának, azon törik a fejüket, hogy hogyan kellene megreformálni az önkormányzati rendszert. A múlt havi számunkban már szó volt arról, hogy az egész önkormányzati rendszer válságban van, érintettük a feltételezett okokat is, és szóba került a kormányzatnak a kötelező társulásra vonatkozó javaslata is. Az alábbiakban a kötelező társulás kérdéskörét járjuk körül.


Az önkormányzati tárca a múlt év elején tette közzé téziseit az önkormányzati reformmal kapcsolatban. Ennek egyik alapgondolata a települések kötelező „összeterelése", a települések fúziója vagy a kötelező társulások létesítése. A település fúziót mindjárt el is vetik, mondván „hazánkban sem a politikai, sem egyéb feltételek nem érettek meg ahhoz, hogy a települések fúziójával számoljunk". Vagyis alapvetően nem veti el a települések összevonását - a múltban már volt erre egy kísérlet, de amint lehetett, valamennyi közös tanács szét is vált -, hanem arra hivatkozik, hogy nem elég érett a helyzet. Vagyis ha elég érett lesz a helyzet, például a kormányzó pártnak kétharmados többsége lesz, akkor már érdemes a települések fúzióján is munkálkodni.

A másik megoldás a „törvénnyel létrehozott kötelező önkormányzati társulások típusainak (kötelező kistérségi társulás, kötelező körjegyzőség) kialakítása". Indoklásul a javaslat az eredményesebb, hatékonyabb működést hozza fel: „részben szakítva az önkormányzati társulás önkéntességének alapelvével lehetővé válik, hogy törvény kötelezővé tegye a társulás megalakítását, amennyiben valamely közszolgáltatás ellátása ilyen módon hatékonyabban megvalósítható". Azt azért megengedi a javaslat, hogy önkéntes társulások továbbra is legyenek. Hozzáteszi még: „tény ugyanakkor, hogy egyes közszolgáltatások színvonalas biztosítása a kistelepülések szintjén még komoly anyagi ráfordítások árán sem mindig biztosítható". Majd azt is hozzáfűzi: „az új szabályozás szerint a közszolgáltatások ellátása változatlanul helyi önkormányzati feladat marad, egyeseket azonban az önkormányzatok társulás útján látnak el" (értsd: kötelező társulás).

Hogy mi ezzel a probléma? Az, hogy kötelező. Nem a település dönti el, hogy egy szolgáltatást maga kíván kevésbé hatékonyan, de helyben nyújtani, hanem törvény írja elő, hogy magasabb színvonalon, hatékonyan, de máshol nyújtsák azt. Mindenki szeretné, ha a szolgáltatás magas színvonalon, hatékonyan lenne biztosítva a legkisebb településen is. Kérdés csupán az, hogy a világtól elzárt kis település idős lakójának a harmadik faluban lévő magas színvonalú és hatékony szolgáltatás a jobb, vagy a kevésbé magas színvonalú, nem eléggé hatékony, de helyben, ismerős környezetben igénybe vehető.

Az önkormányzati szövetségek már korábban, egyéb helyeken is kifejtették azon véleményüket, mely szerint az önkormányzati reform kidolgozását az önkormányzatok feladatának, hatáskörének és finanszírozásának kidolgozásával kell kezdeni. Mindaddig, amíg nincs meghatározva, hogy milyen feladatokkal, milyen finanszírozási feltételekkel kívánjuk az önkormányzatokat megbízni, nem érdemes a struktúráról beszélni.

A javaslat is általában említ „magas színvonalú, hatékony szolgáltatásokat", de arról, hogy melyek azok, s milyen finanszírozás mellett kell biztosítani azokat, nem tesz említést. A javaslat teljes egészében figyelmen kívül hagyja ezt az alapelvet és végig azt tárgyalja, hogy az egyébként nem ismert feladatokat miért lehet csak kötelező együttműködés keretében hatékonyan ellátni.

Nem vizsgálták azt, hogy mely feladatot, mely településtípus, miért nem tud ellátni. Az érvelés megmaradt az általánosság, a hangzatos kijelentések szintjén, semmiféle konkrét érv nem kerül ismertetésre.

A javaslat nélkülöz minden megalapozottságot, hiszen azt mondja, hogy „a települési önkormányzati rendszer hatékony működtetése, különös tekintettel a közszolgáltatások színvonalasabb ellátása, és az azokhoz való egyenlő esélyű hozzáférés nem biztosítható a települések közötti ésszerű együttműködésének további intézményes erősítése nélkül" (értsd: kötelező). Ez a kijelentés magában hordozza a korábban említett kétségeket, ezért nem lehet általános érvényűnek tekinteni, ami megalapoz egy, a következő mondatban megfogalmazott „kötelező társulási feladatellátás előírását". Nem tudjuk, hogy milyen feladatot kell ellátni, nem tudjuk, hogy mit jelent a „színvonalasabb" kifejezés, nem ismerjük a finanszírozás feltételeit, de már arról beszélünk, hogy ezt csak kötelező társulás formájában lehet ellátni.

Melyek a következményei  a kötelező társulás előírásának?

Az feltehetően nem érdekli a javaslattevőket, hogy sérül az önkormányzatok önállósága, sérülnek a demokratikus elvek, az egyik legfontosabb európai alapelv, a szubszidiaritás elve. Ezek a magasztos elvek feltehetően azt az idős embert sem érdeklik, aki valamely szolgáltatás igénybe vételéért drága pénzért kénytelen a harmadik faluba utazni, mert ügyét a hatékonyság jegyében (olcsóbban) csak ott lehet elintézni. Az állampolgárnak ez többe kerül, utazási költség, többlet idő, de a javaslat kidolgozói ezt már nem veszik figyelembe. A költségek egy részének az átterhelésével valóban lehet hatékonyság látszatát kelteni.

A kistelepülésen az intézmények nem elég hatékonyak, kevesen veszik igénybe, ezért el kell költöztetni. Mi következik ebből? Aki teheti, ugyancsak elköltözik, mert nincs posta, nincs orvos, gyógyszertár, élelmiszer bolt, óvoda, iskola, megszűnt a vasúti szárnyvonal, ritkább lett a busz, nincs munkahely. Ki marad? Aki nem költözhet, mert idős, beteg, szegény. S hogy mindennek mi, a következménye? A következtetések levonását az olvasóra bízzuk.

Szó van arról is, hogy a feladat megmarad az önkormányzatoknál az esetben is, ha azt a kötelező társulás keretében látja el. Ez azt jelenti, hogy a feladatellátáshoz szükséges költséget a hozzá rendelt normatív támogatás felett változatlanul a településnek kell kifizetni. Ugyanúgy, mintha ő végezné, csak a feltételekről nem az önkormányzat dönt, hanem a társulás. Nagy kérdés, hogy ha tíz szegény településnek önállóan nincs pénze a feladatellátásra, tíz szegény település társulásának hogyan lesz. A kistérségi normatíva segíthet átmenetileg a finanszírozásban, de nincs rá garancia, hogy tartósan megmarad. És mi van akkor, ha a tagtelepülések nem tudnak fizetni? Vagy magára vállalja a költségeket, miután a társulás költségvetése a gesztor település költségvetésének része, vagy a székhely település is fizetésképtelenné válik.

A kötelező körjegyzőség

Ma Magyarországon körülbelül 700 körjegyzőség működik, mintegy 1600 településre kiterjedően. Vajon milyen növekedést várnak a kötelező körjegyzőség bevezetésével? Az önkormányzati feladatok megoldására már eddig is sok intézményi társulás működött, nem feltétlenül kistérségi szinten, inkább mikrotérségekben, esetenként a kistérségi határokon átnyúlva. Fennáll a veszélye annak, hogy a kistérségi szintű társulások kötelezővé tétele szétrombolják ezeket az együttműködéseket, mint ahogy a kistérségi besorolás is sok korábbi társulás létfeltételeit szüntette meg. Ezeknek a mikrotársulásoknak az újbóli felépítése nagyon sok időt, pénzt és energiát követel. A kistérségi rendszernek egyik alapvető hibája, hogy nem tesz különbséget a kistérségek között, ugyanazok az elvárások a 3-4 településből álló agglomerációs kistérséggel szemben, mint az 50-60 települést magába foglaló aprófalvas kistérséggel szemben. A feladatellátás kötelezővé tétele pedig tovább rontja az amúgy sem kedvező helyzetet.

Az elmúlt 18 évben felnőtt az önkormányzati szféra, az önkormányzatok többsége el tudja dönteni, hogy mely feladatot milyen formában kíván ellátni a polgárai megelégedésére. Nem az állam gyámkodására van szükség, hanem a finanszírozás rendbe tétele. Az állam részéről nem kegy a feladattal arányos forrás biztosítása, hanem alkotmányos kötelezettség. Ha a feladatok finanszírozására szolgáló támogatás reális, a források előteremthetők, az önkormányzatok felelősséggel tudnak és akarnak dönteni a feladatellátás formájáról.

            A kötelező kistérségi együttműködés hívei azt elismerik, hogy ugyanaz az eredmény elérhető az önkéntes társulások erőteljes ösztönzésével is, de azt kifogásolják, hogy drága és sokáig tart. Valóban lehet, hogy önkéntes alapon egy együttműködés kialakítása drágább és tovább tart, mint ahogy a demokrácia is drága és egy-egy döntés bizony sokáig tart, de ma remélhetőleg senkinek nem jut eszébe, hogy valami más rendszert vezessen be helyébe.

Az önkormányzati szövetségek fontosnak tartják a kistérségek megerősítését, a kis vagy mikrotérségi közös feladatellátás bővítését, önkéntes alapon. A pozitív ösztönzés elfogadható, a mai gyakorlat, a kistérségi keretben végzett feladat ellátásának kistérségi normatívával történő támogatása ösztönző lehet a kistérségi együttműködés bővítésére, ugyanakkor a negatív megkülönböztetés, a nem kistérségi keretek között végzett feladat normatív támogatásának csökkentése nem fogadható el.

A csatlakozó község

A kötelező társulás egy sajátos változata a csatlakozó község intézménye. Egy község kötelező csatlakozására akkor kerülne sor, ha valamilyen okból egy település nem képes az önkormányzáshoz fűződő jog gyakorlására, például jelölt híján nem tudnak polgármestert, vagy képviselő testületet választani. Az így felvetődő kérdésénél először azt kellene megvizsgálni, hogy miért áll fenn a veszélye annak, hogy nem képesek a helyi önkormányzáshoz fűződő jogok gyakorlására. Itt utalni szeretnék a korábbiakra, amelyben felvillantottam annak a lehetőségét, hogy a kormányzati intézkedések nyomán fennáll a kis települések elnéptelenedésének a veszélye. A kormányzatnak elsősorban a maga felelősségi körében minden településen biztosítani kell a szükséges mértékű közszolgáltatás feltételeit. A kötelezően előírt csatlakozó községi státusz, a bevezetőben említett településfúzió előképe, kicsit a kötelező társuláshoz hasonlít, sérti a demokrácia alapelvét.

A képlet nagyon leegyszerűsítve úgy is megfogalmazható, hogy az állam nem tartja hatékonynak a közszolgáltatás biztosítását egy kis településen, megszünteti azokat, illetve feltételeit (például posta, iskola, vasúti közlekedés, egészségügy), ennek következtében a lakosság nagy része elvándorol, ezután a kormányzat parlamenti segítséggel a szomszédos település „nyakába varrja" csatlakozó községként, annak összes anyagi vonzatával, kötelezettségével együtt, finanszírozás nélkül. A folyamat tetszés szerint megismételhető, így a kistelepülések nagy száma rövid időn belül, központi források felhasználása nélkül lecsökkenthető egészen a „hatékony működtethetőség" határáig. Azt pedig, hogy a folyamat során milyen értékek válnak semmivé, az emberi sorsok hogyan alakulnak, nem vizsgálja senki.

Az anyagi ösztönzés célszerűbb lenne

Összefoglalásul megállapítható, hogy a kötelező társulások rendszerének kialakítása, legyen az önkormányzati vagy körjegyzőség, visszalépést jelentene az önkormányzati demokráciában. Azt feltételezi, hogy az önkormányzati vezetők nem képesek felismerni saját érdekeiket, a gondoskodó, paternalista államnak kell megmutatni a helyes utat. A közös tanácsok rendszere megmutatta, hogy a kötelező együttműködés túlnyomó többségben életképtelen. Ezt mutatják azok a különválások, amelyek után az önállósuló települések önállóan is bebizonyították életképességüket. Az anyagi ösztönzés sokkal célravezetőbb eszköz a települések vezetőinek meggyőzésében, mint a kötelezés, ezért mindenképpen megőrzendőnek tartjuk az önkéntesség elvét. Túl a demokratikus elvek sérülésén az is aggályosnak látszik, hogy a központi hatalom a finanszírozás csökkentésében kíván azáltal előre lépni, hogy a gyengébb körülmények között lévő települések problémáit a jobb körülmények között lévő településsel kívánja finanszíroztatni. Már ma is látszik, hogy az önkéntes társulásoknál a székhely települések terhei jelentősen meghaladják a reálisan szétosztott mértéket.

Kíváncsian várjuk olvasóink véleményét, különösen az ezer fő körüli, alatti kis települések vezetőinek véleményét, amely településeket az elképzelések keményen érintenek, hiszen a javaslat szerint önálló hivataluk sem lehet, kötelező jelleggel kellene társulni valamely nagyobb településsel.

Dr. Fábián Zsolt

a MÖSZ főtitkára

Hírlevél

Amennyiben szeretné, hogy hírlevelet küldjünk Önnek, iratkozzon fel levelezőlistánkra!
Település:

 
Polgármester:

 
E-mail:



KIEMELT HÍREINK



Archívum

VIDEÓK
 
HÍRLISTA
 


 

  


 



Magyar Polgármester © 2004-2024 Minden jog fenntartva. Honlapkészítés www.webdesignstudio.hu
http://www.aka.hu