Főoldal  
 
Hírek
2007
2008
2009
2010
2011
2012
2013
2014
2015
2016
2017
2018
2019
2020
2021
2022
2023
2024
Önkormányzatok
Önk. szövetségek
Jogszabályok

 mevakomi

 

vcr

m

civertan_logo_120px.jpg

vkf

blockcity

agrosol

 
glansya

 prosperty

elmuemasz

 mosz

mosz

s tér


europa a polgarokert

solarway

safecross

 
meva


s tér

nrgcar

csfa

eurest

leblanc

 okow

  

 mosz

mosz

mosz  

 /files/stihl.jpg

  /files/viking.jpg

 kas
/files/viking.jpg

/files/pma.jpg

 fsd

fsd

 
/files/nei.jpg
infraset
 
m

flaga
 
 
 
 
 
 
 







































eXTReMe Tracker
  Impresszum   Médiaajánlat    2024. március 28.
Újságcikkekben Weboldalon  
Keresés
Aktuális Hírek

1848.március 15.
Sajtószabadság

Miről írt Táncsics Mihály, akit ezen a napon szabadítottak ki?

Mit gondolt a hivatalbeliekről?

Táncsics Mihály: Sajtószabadságról nézetei egy rabnak

/részlet/

 


Hivatalbeliek, tisztviselők falun úgy, mint városban


Mindegy volna felül kezdeni és lefele jönni, vagy alulról fölfelé menni; nekem ez utósó tetszik jobban, mert mint az olvasók eddig is észrevehették, a természetet követem, rossz néven tehát senki sem veheti, ha azt óhajtom, hogy más is azt kövesse. Ez az embernek gyöngesége. A hivatali fokozatokban is némi rendet kívánok megtartani, nehogy egyiket a másiknak elébe téve valamiképp sértsek. Legyen tehát:


1. A falusi kisbíró. Úgy hiszem, ennél már alábbvaló vagy inkább alsóbb állású hivatalnok nincs. És a szabad sajtó ez iránt már elkezdi kegyetlenségét. Szegény kisbírónak jövedelme kevés, tehát mint lehet, egy kis ártatlan mellékjövedelem után lát. Vagy a helység házánál néha tartandó kis ebéd mellett takarít meg valamicskét, vagy a forspontozásnál* tesz el néhány garast, vagy valamelyik jó barátján segít olyanformán, hogy a helység közmunkája elől szabadulni engedi, vagy más, valamiképp < !SIC másvalamiként(?) > fordít egy-két garast. Ezt csak elnézik a fölebbvalók, de a kegyetlen szabad sajtó ez ártatlan kis jövedelmecskét is irigyli, kilármázza az egész világnak. Azért ti, falusi kisbírák rést álljatok, hogy a helységbe e sárkány be ne lopódzkodjék valamiképpen. Hogy pedig midőn jönni talál, megismerhessétek, leírom őtet, mennyire megismerhetém. Csizmája néha foltos, nadrága kopott, köntöse jól megviselt, de nem piszkos (mert ha köntöse piszkos vagy szurkos, akkor nem ő, azért figyeljetek, hogy valamiképp el ne cseréljétek), nyakkendője nincs mesterséges bokorra kötve, néha pedig, kivált meleg időben, nem is visel, én így sokszor találkoztam vele; kalapja nem oly fényes, mint másoké. Úgy hiszem, így ráismerhettek; de hogy még biztosabbak lehessetek benne, hogy valjon ő-e? – hozzáadom: szakálla néha hosszú; egyébiránt gyalog fog jőni, vagy néha a bakra kapaszkodik föl legfölebb, gyakran a ti parasztszekereitekre is fölkap, de hintóban sohasem ül. Így szokott ő járni.


2. Falusi mesterek. Soká tűnődtem magamban, az első szám alá helyezzelek-e benneteket, vagy pedig ide a második alá? – végre így találtam jobbnak, mert úgy látszik, valamivel fölebb álltok a kisbíráknál. – Azt hiszem, hogy ti már csak többet tudtok, mint a kisbírák, tehát hallottatok valamit a garabonciás diákrúl. De mindaz, amit róla hallátok vagy olvasátok, semmi a sajtószabadsághoz képest. Ha a garabonciás diáknak egy kevés tejet vagy darab kenyeret adtok, megelégszik vele. Miatta egész nap is korcsmában ülhettek, ő azzal mit sem gondol: de a sajtószabadság goromba, irigy fickó! Az egyetlen örömötöket, a bort kész tőletek elfogni; ő nem akarja, hogy az iskolamester korcsmába járjon. Ha a postamesternek, meg a mészárosnak, meg az ispánnak, meg a fogadósnak fia iránt több figyelmet fordítotok az iskolában, mint a többiek iránt, ő azért megró benneteket, pedig csak illő, hogy ezen előbbkelők gyermekeit jobban tanítsátok, mint a parasztokét. Ha az ispán egy darabka kukoricaföldet ad nektek azért, hogy a helységet rábírtátok, hogy egy darab legelőt átengedjen a swajcer tehenek számára („mert mi az a helységnek? akár van az, akár nincs, úgyis alig van marhája”), ezekért titeket a sajtószabadság kegyetlenül megostoroz. Ez igen különcködő ember, semmi sem tetszik neki, amit tesztek. Ő oly furcsa követelésekkel avatkozik dolgaitokba, minőt még nagyapátoknak nagyapja sem hallott. Azt mondja tudniillik, hogy nektek, falusi tanítóknak legfelvilágosodottabb, legeszesebb, egyszóval legderekabb férfiaknak kellene lennetek az országban; ő azt mondja, én már előre látom, hogy minden baj, mi az országban van, onnét származik, mivel ti ostoba, tudatlan, esztelen s még sok mindenféle emberek vagytok, nem tudtok nevelni, tanítani. Ő ezermester, látatlanná tudja magát tenni, ott is van, hol meg sem álmodnátok. Ha midőn az iskolában pipáztok, pedig ez csak ártatlan valami, még azért is megcsapkod, s pedig mikor észre sem veszitek. Mindenkit a maga nevén nevez. Már csak ezekbűl is látjátok, hogy ő gonosz ember, azért őrizkedjetek, hogy a helységbe ne jőjön, vagy ha valamiképp mégis becsúsznék, azonnal, mint mondani szokás, ebrúdon vessétek ki. Ha nem ismernétek meg, melyik az, kérdezzétek meg a kisbírót, ő már tudja.


3. Falusi bírák. Veletek a sajtószabadságnak legkevesebb oka lesz kapcáskodni, mert azt mondja, nem érdemes. Eljön mindenszentek napja, s vége van uralkodástoknak. Csak az olyat támadja meg, kinek köztetek nagy hasa van. Mindjárt azt kérdi tőle: hány esztendeig volt kend bíró? Miből hízott kend úgy meg? Miért nincsenek a többiek is oly jó húsban? Több ilyenfélét kérdez, mégpedig kíméletlenül, s ha azt találná neki a nagy hasú bíró mondani: mi közöd hozzá? lódulj! No akkor bíró uramat kegyetlenül megmossa, és ha törik-szakad kiviszi, hogy többé bíróvá ne választassék. Ilyen a sajtószabadság; neki más emberekéitől egészen más természete van. Mindenesetre mégis jól teszitek, ha helyet nem engedtek neki, mert egy-egy kis izgágát csak okozna a helységben. Annyi bizonyos, hogy nem hagyja helyben azon szokást, miszerint az uraság vagy annak helyettese, a gazdatiszt nevez ki nehány embert, s azok közül választják aztán a bírót. Ő azt mondja, ez komédia, de ti csak jobban tudjátok. Lehet, hogy ha a sajtószabadság kimunkálja, hogy az uraságnak teljességgel semmi befolyása ne legyen a bíróválasztásban, s általában a helység ügybajaiban (mert ő mindig ilyekben töri fejét), akkor ti kimaradtok, mert a helység egészen másokat választ. Azért tehát még csak hálásra se bocsássátok a faluba, aludjék őkeme kinn a mezőn, ha nyáron jár, télen pedig maradjon otthon.


4. Városi poroszlók és urasági hajdúk. Ezek mindenesetre felülállnak az bírákon, tehát itt van helyük. A sajtószabadságnak az a tulajdonsága, hogy a városi poroszlókat mint a bűnt, gyűlöli. Nem tudom, mit véthettetek ellene, de annyi igaz, hogy rettenetesen gyűlöl benneteket. Egyszer nekem négyszemközt azt súgta, hogyha ő valaha városba talál lakni jőni, az élő Istenre esküszik, hogy egy sem marad közületek a szép hivatalában, hanem úgy kísér ki benneteket a városbúl, mint ti kísértek néha egy nehány rongyos embert, de azzal a különbséggel, hogy nem jőtök többé vissza, nem úgy, mint ti csupa jószívűségbűl cselekedtek; azok, kiket egyik sorompón kivezettek, másik órában másik sorompón jőnek be. Csak ezen egy fenyegetésébűl is kivehetitek, hogyan fog ő dolgozni: mint farkas a bárányok között. Ő azt mondja: maga egy krajcár fizetés nélkül pontosabban s igazságosabban teljesítené mindazon foglalatosságokat, melyeket nektek kellene teljesítenetek, de nem tesztek. Ebből én legalább azt merem következtetni, hogy titeket mind egy szálig megfosztana igen díszes hivatalotoktúl. Már miként volna ő képes mindazt teljesíteni, amit nektek kellene, én nem tudom, de ő bízik magában. Azért vigyázzatok és imádkozzatok, hogy a város sáncain belől ne jőjön. – Az urasági hajdúkra nem agyarkodik oly igen. Ti bátran lehettek, mire ő eljő, uraságaitok nyugalomba tesznek benneteket.


5. Bakók. Cenzorok. Titeket rövidség okáért helyeztelek egy kategóriába, korántsem pedig azért, mintha egyugyanazon kötelességtek volna. Nektek halálos ellenségtek, különösen pedig nektek, cenzorok; közületek nem hiszem, hogy csak egyet is életben hagyjon. A sajtószabadság nem vért szomjazó ugyan, de ha nagyom ingerlik, nem éppen borzad tőle. Attól függ tehát, nagy ellenállásra talál-e, mikor a város kapuihoz ér, vagy pedig békével bejöhet. Ha nagy ellenszegülésre talál, a bakóknak nemcsak megkegyelmez egy időre, sőt szaporítja számukat; amint én bőszültségét ismerém, a cenzorokat, mint ilyes hivatalra legalkalmasabbakat hozzájuk csapja, s kezdődik a játék. Ha pedig nem talál ellenszegülésre, a bakókat jó módjával másra alkalmazza, de a cenzoroknak széltében nyakukat tekeri. Bakóra nincs szüksége, úgymond, mert maga öli meg a gonoszokat; neki még csak neve is oly rettenetes, hogy annak hallására megrémül a gonosztevő, s eláll előbbi életmódjától. Ha tehát valakinek, úgy bizonyosan nektek cenzoroknak van érdekében, hogy ezen ti gyilkostok valamiképpen vérszemet ne kapjon. Minthogy nem tudjátok, melyik sorban vagy szóban rejtezik e kis démon, tanácsolnám, hogy minden sort törüljetek ki. Csak ezen szókat hagyjátok meg: NN cenzor librorum* ormissis deletis admittitur; mert tudom, hogy ezekben nem lappang kis démon, hanem – ördög. Furcsa ember az a sajtószabadság. Ugyan mért haragszik ő tirátok? Hiszen ti nem törülnétek semmit, ha nem felülről parancsolják. Én gyanítom: azért, hogy e hivatalt fölvállalni elég alacsonyak vagytok, mert ha senki sem vállalná fel, nem volna, nem lehetne cenzúra.


6. Minden rendű írnokok. Közületek egytized részt ígér meghagyni, de válogatva csak olyanokat, kik gyorsírók egyszersmind; a többi kilenctized részt részint kereskedésre, részint mesterségre, részint pedig földmívelésre kergeti, mert ő jobbnak tartja mindent nyomtatni, mint írni. Ha tehát betűszedőknek és nyomtatóknak alkalmasok vagytok, itt alkalmazást nyerhettek nála.


7. Tisztviselők. Ezek oly sokfélék, hogy elszámlálni, legalább nekem, majd szinte lehetetlen. Rövidség okáért mind ideértem, amint az írnokok után kezdődnek föl a fejedelemig, de őt kizárva, mert neki a következő pontot hagyom fenn. Ha ti, mindenféle tisztviselők még eddig nem voltatok volna a szabad sajtónak ellenségei, világi tenboldogságtokra kérve figyelmeztetlek, fegyverkezzetek föl ellene, mert ha ő megjelenik köztetek, lesz sírás és fogak csikorgatása; lesz pusztulás, milyen a napságtól fogva, midőn Jeruzsálem halomra döntetett, nem vala. A felbőszített oroszlán nem támadja meg ellenségét oly dühösen, miként titeket a szabad sajtó. E kettő közt választhattok: vagy öltözzetek páncélba és sisakba és fegyverbe, s éjjel-nappal virrasszatok, ha eléggé erősöknek hiszitek magatokat az ellenállhatásra, vagy pedig készítsetek előre utat, és midőn jő, tárt karokkal fogadjátok. Azonban ne hízelegjetek magatoknak s mint szoktatok másoknak, hogy majd ha nevetve hajlongtok elébe, kegyelmes lesz irántatok. Sohase higgyétek. Ő a hízelgésre nem hajol; ő kíméletlenül s minden irgalom nélkül támad meg benneteket. Száz közül legalább kilencvenet elkerget, s pedig két okbúl, elsőben, mivel azt, amit most száz ember végez, az ő oldala mellett s pajzsa alatt tíz könnyen elvégezhetendi; másodszor, mivel a hivatalokra alkalmatlanok vagytok. Hogy pedig azt teszi, arról kezeskedem. Ti mindnyájan igen okos, igen ügyes, legfőképp pedig igen gravis emberek vagytok; midőn hivatalba léptetek, azonnal minden észnek is birtokába jöttetek, tehát azon észtűl kérjetek tanácsot, mit lesz legjózanabb tennetek. Én azt tartom, hogy nem utolsó politika volna megvallani mindazon ezer meg ezer jogtalanságot, mit nyilván és titkon elkövettetek, és így emberi gyarlóságtokért tőle bocsánatot kérnetek. Én részemről barátotok éppen nem vagyok, de ha e lépést tenni elég erősek lennétek: elszánnám magam annak az irtózatos szabad sajtónak bátran szemébe nézni és addig őt kérni meg nem szűnném, míg irántatok némileg meg nem engesztelném. Hogy az ezerféle tisztségeknek egy valamelyik szakát különösen gyűlölné, nem mondhatnám, én pedig meglehetős barátságos lábon állok vele, majd minden titkát tudom. Nincs hivatali osztály, melyben egy-két embert nem találna, kiknek kezét nem nyújtaná, de nem is többet ám. Azonban van mégis egy osztály, a titkos kémek osztálya. Ezek ugyan nem képeznek külön látható testületet, hanem majd mindennemű hivatalnokok közül számlál egyet-kettőt, főleg pedig a tisztes tanítói karból. Ismeritek-e a spanyol inkvizíció minden mesterséges tortúráit? – azok nem lesznek elégségesek e szörnyek kínzására. Ha a cenzoroknak minden ceremónia nélkül csupán nyakát tekeri, nektek is kitekeri ugyan nyakatokat, de nem egyszerre, hanem csak egyet-egyet lekerít, aztán evickélni hagy, de ügyel, hogy hamar meg ne haljatok; időnként nyelveteket választóvízzel öntözi, – aztán – de az olvasókat kímélnem kell, pedig ha mind elszámlálnám, mit a titkos kémekkel elkövetni szándékozik, talán mind elájulnátok. A pedant professzorokra is különösen feni fogát, kik oly temérdek rosszat terjesztettek, ugyanis ha ezek megfeleltek volna a szép hivatásnak, minthogy az egész tisztség ifjú korában az ő kezükön ment keresztül, nem jutottunk volna ennyire. Azt mondja, köztetek alig van egy-kettő, ki ezen kötelességnek megfelelni egész lelkéből akarna és tudna; többnyire ostobaságot tanítotok, s csak azért, hogy élhessetek; az emberiség nagy célja felé megyen-e a kezetek alól kikerült ifjúság, azzal legkevesebbet sem gondoltok.


8. A fejedelem. Felségedről egész tisztelettel fog a szabad sajtó szólani, de fejet hajtani sohasem fog, mert ő még a törvényeken is felül áll, holott Felséged a törvényeknek alája van vetve. Hogy Felségednek több joga volna a természettől, mint a polgártársaság akármelyik tagjának, ezt a szabad sajtó halálig tagadja. Felséged tanácsnokaitól sohasem hallotta s nem is hallandja azon igazságot, mit a szabad sajtó fog mondani. Ha Felséged igazságosan kormányoz, nincs mit félnie a szabad sajtótól, ez csak az igazságtalanságot szokta megtámadni: ha pedig ellenkezőleg szándékozik, úgy természetesen oka van minden szigorú rendszabáshoz nyúlni, hogy a szabad sajtó még csírájában elfojtassék. Ha a szabad sajtó minden akadályok dacára előbb-utóbb mégis megszületik (mit én erősen hiszek), eképp fog Felségedhez szólni: „Uram, Király, eddig kegyed volt a Felség, de e naptól fogva én csak a népfelséget ismerem el, ezen kívül más felség nem lehet. Merthogy egy ember legyen az egész nemzetnek ura, azt kegyed éppen úgy képtelenségnek tartja, mint én. A nép együttvéve, melynek kegyed is tagja, az úr és e nép együtt semmiféle földi hatalmat el nem ismer, csak a törvényt, melyet maga alkotott, és ezt is csak addig, még jónak látja. Én őrködni fogok a törvények fölött, mutatóul szolgálok, hol, mikor, miként kell azokon javítani? – úgy szinte kijelentem, midőn szükséges lesz, fennállhatnak-e még?, vagy ha nem, helyettök az emberi ész tökéletesülésének fokához mérve újakat javaslok. Ez mind az én kötelességem leszen. Kegyednek semmi más tiszte nem lesz, mint arra ügyelni föl, hogy a népfelség által alkotott törvények addig szigorúan megtartassanak, míg életben vannak, míg az én indítványozásomra a népfelség helyettök másokat nem hoz.


Kegyed fel lesz mentve minden egyéb tehertől; igazgatási hivatalokat a népfelség állít, törvényszékeket alkot, s tagjait nyilvános szavazattöbbséggel nevezi ki. A béke fenntartásáról maga a népfelség gondoskodik; állandó katonaság szükségtelen leszen; mert képtelenség azt hinni, hogy zsoldosok inkább védelmezik a hazát, minta nemzet maga. Kegyed privilégiumot többé nem oszt soha, mert a szabad hazában privilégium nem létezhet. A nemzet nyelvéből ki lesz törölve e szó, privilégium, örökké. Midőn én egyszer vagyok, a nemzet nem süllyedhet többé oly örvénybe, hogy még egyszer valaha privilégium születhessék. A nevelési ügyet szinte csak maga a népfelség intézi, hol én elememben levén legnagyobb befolyást gyakorlok, mert nélkülem az ember céljának megfelelő nevelés józanul nem képzelhető, tehát kegyed egyetlenegy professzort sem fog kinevezni. A papság a nevelés alá olvad, külön szerepet nem játszhatik, a püspökök kinevezésétől tehát megkíméli kegyedet a népfölség; ha egyébiránt valamelyik pap lelkesedésből elragadtatik, s ha kedve tartja; mezítláb, gyalog és hajadonfővel, miként az üdvözítő tett vala, bejárhatja a hazát és hirdetheti Jézus tanítását, mert csak így van hatása a tanításnak: négy- vagy hatlovas hintóbúl tanítani nem lehet, bolondítani igen. Az érdemes papi rend eddig ahelyett hogy világított volna, vakított; az alázatosságot legfőbb erénynek prédikálta (holott maga gőgös és büszke vala), pedig az alázatosság rabságra vezet. Eddig kegyed a papságot a trón támaszául nézte, de ezentúl nem lesz rá szükség, mert ahol én vagyok, ott a trón nem inog meg, vagy ha támaszra szükség leszen, én fogom támogatni. Én egyébiránt a trónt másképp építem; sokkal alacsonyabb, bázisa szélesebb lesz, s már csak ennél fogva sem igen dőlhet el, de átaljában nem is lesz oly igen feltűnő, úgyhogy más karosszékektől csak csekélységekben fog különbözni.


Kegyed, Uram Király, a népfelségnek szimbóluma, jele leszen. Mert habár oly szerkezetű s oly tökéletes köztársaság alakul is, milyen még senki agyában meg nem született, és csak a szabad sajtó tartotta fenn magának azt kitalálni, mivel más szomszéd társaságokkal némi viszonyban vagyunk, Kegyed, Uram Király, annak központján mutató lesz, mert kell egyvalakinek lenni, ki a szomszéd társaságok biztosait elfogadja. Ha például akár az orosz, akár francia társaság valami ügyben velünk értekezni kíván s követet küld, az nem mehet faluról falura, városrúl városra, hogy küldetésének okát minden egyes polgárral közölje. A haza közepén tehát lesz egy megbízott, s az a király, de ő semmit maga nem végez. Hogy azonban az királynak, vagy fejedelemnek, vagy császárnak, vagy szultánnak neveztessék, e nem tartozik a dologhoz.


Két úrnak egyszerre nem szolgálhatván, tehát kegyed, Uram Király, csak a magyarnak lesz királya, s Budapesten lakni rendeli a népfelség. Ha józan politika otthonos az udvarnál, ez fogja tanácsolni, hogy a császári címet légbe bocsássa. Hiszen ez nem lehetlen: Rómában, Konstantinopolban és Párizsban már több császári címek megsemmisedtek. Az omláshoz közelítő picinded Ausztria romjaibúl némely töredékek Németországgal olvadnak eggyé, hol azonban kegyednek jövendője nincs: ellenben ha a magyarnak érdekébe tudja magát kegyed helyezni, minden mostan uralkodó fejedelmek közt legszebb jövője lehet. Már háromszáz éves a törekvés a magyart ausztriaivá tenni, de eddig nem sükerült, és ezután sem sükerül soha. A magyar, ha mostoha körülmények kedveznek neki s ha eszére térni nem tud, magamagát megemésztheti, semmivé lehet, de hogy éppen ausztriaivá és csak ausztriaivá legyen, remélni sem lehet. Ha tehát kegyed, Uram Király, el tudná magában határozni, nem úgy, mint eddig amúgy mostoha Atyakint, hanem édes Atyailag a magyarnak jobbját nyújtani és meg is szorítani: oly politikai tényt vinne végbe, milyen a praktikus Metternich* ősz fejéből sohasem került volna ki, s melyet a magyar késő korig méltányolni tudna; mert a magyar oly természetű, hogy semmi legkisebbet is hálátlan nem hagy, pedig körülményei közt az említettem lépés ránézve nagy jótétemény volna.” Körülbelől így szól majd Fölségedhez a szabad sajtó. Többet fog ő még mondani, de hiszen neki jobb nyelve van, mint nekem, majd kitesz magáért, ha biztos helyzetbe teheti magát.


Egyébiránt ha valamiképp kedve jőne a közelgető országgyűlésnek legelőször is azt akarni, hogy szólhasson, azaz ha a szabad sajtó valami módon a gyűlésteremben megjelenhetnék, bizonyosan tudom, mindenekelőtt ezen szavakat intézné Felségedhez: „Felséges Király, a magyarok Pozsonban együtt levén, Felségedet közikbe várják. Legyen szíves valamit nekik magyarul elmondani beköszöntésül, hiszen néhány sort betanulni nem valami legyőzhetlen dolog, vagy ha csak úgy olvassa is föl Felséged, mindegy; a magyarok oly éljennel üdvözlendik, mely a hetedik égbe is felhallatszik. Akármi sületlenségek fognak azon szavak lenni, nem tartozik a dologhoz, csak Felséged szájából jőjenek s magyarul hangozzanak. Ezt az elfogulatlan s felvilágosodott férfiú komédiának nézné, de semmit sem tesz, a magyar már több komédiát is látott. Ha azonban Felséged nem cerimóniát akarna, hanem komolyan szándékoznék valami szépet és nagyot tenni, s ha az udvari kancellária nem bírna a tárgyhoz alkalmazott szavakat adni, ezt én szívesen magamra vállalom, s ezekből állnak: „Nemes szívű Magyarok! Én személyesen jelentem meg önök között, és el nem távozom addig; míg a habsburgi házhoz mindenkor hív Magyarországnak valamennyi sérelme orvosolva nem lesz. Sok viszontagság ért bennünket a három század alatt, mióta kapcsolatban vagyunk, de önöknek becsületére legyen mondva, midőn habsburgi házunk veszedelemben volt, akkor leghívebben ragaszkodtak hozzánk; mi még inkább neveli e becsületet, hogy őseimnek majd egyike, majd másika jogtalansággal illette önöket vagy őseiket, s a szerencsétlenség idején azt velünk nem érezteték. Ezt csak oly nemes nemzet teheti, milyen a magyar. Az idők elmúltak, Magyarországra szebb jövendő virrad. Én ezennel segédkezet nyújtok mindazoknak létesíthetésére, mit a nemzet létesülve látni óhajt. Lemondok azon ceremóniáról, mi eddig divatozott, hogy a Felség propozíciókat* terjesszen a rendek elébe. Önök jobban tudják, mire van a nemzetnek legnagyobb, legsürgetőbb szüksége, mint én. Azonban tanáccsal, indítvánnyal, mely szívem mélyéből ered, lépek föl, mely ebből állana; a két tábla olvadjon eggyé össze, s mivel a királyok feje fölött lenni szokott álfénytől sokan megvakítva vannak s nem merik véleményüket személyesen előadni, legyen a sajtó tökéletesen szabad, hogy ott minden tartózkodás nélkül elmondhassa ki-ki, mi szívén fekszik, mert más úton a szívhez jutni nem remélhetjük. Ha ezt önök jónak tartják, most oszoljunk el, hogy a jövő hónap elsőjén Budapesten gyűljünk össze a tanácskozást megkezdendők. Helyről nem szükséges aggódni, a József épületben* az egész első emeletben a keresztfalakat lerontom addig, s ott elférünk. A katonaságnak nagyobb részét hazabocsátom, mert ezentúl nem lesz rá szükség. Most isten önökkel, akkor ott látjuk egymást.” Ezt olyan éljen, oly hangos éljen követné, milyen nem volt világ kezdete óta.


A kitűzött hónap első napja elérkezvén, a félbeszakasztott megnyitó beszédet eképpen folytatná Felséged: „Hála istennek, hogy friss egészségben láthatom önöket. Remélem, gondolkodtak önök a két pont fölött, melyeket a minap Pozsonban indítvány gyanánt javasoltam. Mielőtt tanácskozáshoz fognánk, a két pont iránt tisztába kell jőnünk. Nagybátyám, II. József* császár bizonyosan jót akart a népeknek, de mivel ő maga akarta, önök megegyezése nélkül, nem boldogult, én magamtól semmit sem akarok tenni, hanem tegyenek önök. Előre nyilatkozom, mindenben megegyezem, mit a haza boldogságára tenni jónak tartanak, de képtelenség is volna tőlem abban ellenkezni. Én ettől fogva Magyarországot tekintem hazámnak s lakásomat Budapesten veszem. Eddig a felsőtábla a kormány érdekében munkálkodott, akár fért az meg a magyar nemzet javával, akár nem; mostantól fogva nekem más érdekem nincs, csak az, mi a nemzet érdeke. Ha a felsőtábla jónak nem látná az alsóval összeolvadni, én azért az alsótáblánál foglalok helyet, mert ez képviseli a nemzetet.” Ha e szavakat elmondja Felséged, oly nagy király leszen, milyenről a történet még nem emlékezik. A magyar kezd akarni, dehogy mit akar, még csak igen kevesen tudják közölök. A felsőtábla mégis leginkább tudja, mit akar, tudniillik: nem akarja helyzetét változtatni. De ha Felséged az alsótáblával egyetértve a felsőre egy kissé ráijeszt, azonnal meghunyászkodik, mert ismerni kell e fajt.


Sokan visszaijednek e hangtól, s azzal fognak vádolni, hogy a Felség iránt nem elég tisztelettel viseltetem, de eljön az idő, s el kell jőnie, midőn férfiak lesznek, kik beszédemben tiszteletlenséget nem találnak. Némelyek a király személyét szentnek, sérthetlennek tartják, de ez csupa hízelgés. Én szentnek senkit sem ismerek az emberek közül; szent csak az Isten magosságában. Hogy sérthetlen volna, azt is tagadom, mert számtalan példák bizonyítják, hogy a Felség éppen úgy sérthető s gyakran halálra is sértetett, mint akármely más ember. De hiszen a királycím emberi természetét meg nem változtatá. Minden fejedelem: vagy zsarnok, vagy a törvények alatt álló ember. Ha zsarnok, egyéb embereknél rosszabb, és mért volna ő akkor sérthetetlen? Ha pedig a törvények alatt áll, miként lehetne őt képtelenség nélkül sérthetlennek tartani? Hiszen mihelyt a törvény sérthetlennek kimondaná, azonnal zsarnok volna, mert ki vonná őt, mint sérthetlent, feleletre, habár a törvényeket mind áthágná is?

Táncsics Mihály: Sajtószabadságról nézetei egy rabnak

forrás: neumann-haz a teljes mű itt elolvasható

Hírlevél

Amennyiben szeretné, hogy hírlevelet küldjünk Önnek, iratkozzon fel levelezőlistánkra!
Település:

 
Polgármester:

 
E-mail:



KIEMELT HÍREINK



Archívum

VIDEÓK
 
HÍRLISTA
 


 

  


 



Magyar Polgármester © 2004-2024 Minden jog fenntartva. Honlapkészítés www.webdesignstudio.hu
http://www.aka.hu